Vajon mi alakítjuk a sorsunkat, mindent „mi vonzunk be”, életünk főbb eseményeinek origója mi vagyunk, vagy minden előre el van rendelve, s "úgy történik, ahogy lennie kell"? Hogyan lehet az önismeret gazdagító, vagy épp káros?
Az ókorban Delphoi-t az akkori világ közepének tartották, a Korinthoszi-öbölben lévő szentély a kor legnépszerűbb jóshelye volt, melynek híres feliratai útmutatásul szolgáltak az élethez. A templom csarnokainak különböző zegzugaiban olyan intelmek olvashatóak, mint például
Tarts mértéket!, Védekezz ellenségeid ellen!, Beszélj tisztességesen!, Valósítsd meg a célodat!, Senkit ne nézz le! és ehhez hasonlók. Azonban az egyik legismertebb bölcsesség, amely a jósda bejárata fölött látható:
’Gnóthi szeauton!’, azaz ’Ismerd meg önmagad!’
Érdekes módon, míg a középkorban már kb. 4-5 milliárd volt a föld lakossága, az egyén, az individuum fontossága háttérbe szorult. S míg napjainkra az össznépesség több, 7.6 milliárdra duzzadt, az ÉN, a személyes fontosság aranykorát éli.
Én meg én, meg az egyén
Minden kornak vannak szellemi vívmányai, a mostaninak talán az önismeret. Az egyéni viselkedésről, annak megértéséről, összefüggéseiről és késztetéseiről való tudni akarás igénye. Lépten-nyomon különböző gyógyító, „léleklátó” módszerek, energizáló technikák, jóga-irányzatok, egyéb elméletek látnak napvilágot, vagy válnak újra aktuálissá. Ezek egymást igazoló, vagy akár épp, hogy szembenálló, egymásnak teljesen ellentmondóan rendszerezik az életet, az embert irányító erők működését, ellentétes hiedelmekkel magyarázzák a világ jelenségeit. A ma embere a XXI. században soha eddig nem tapasztalt kimagasló kényelemben él, de soha nem volt ennyire elveszett és bizonytalan a belső világát, az eredendő értékeket illetően. S talán ezen a ponton válik a legsérülékenyebbé is.
„Fejnehéz” társadalom
Akár testi tünetről, vagy egyéb életvezetési, érzelmi problémáról van szó az „elakadás”, megtorpanás ott keletkezik, hogy az ember a saját problémáinak okát és forrását külső fókuszba (környezet, világ, sors), míg a megoldást kizárólagosan a gondolkodásra, a megértésre helyezi. Így az adott nehézség „külsővé” válik, s meglepő módon hiába az elköteleződés egy gondolkodásmód, vallás, filozófia, vagy ideológia iránt, lehorgonyzás egy módszer vagy egy gyógymód mellett, meglehet, hogy egyik sem hoz tartós változást, enyhülést. S ha egy adott problémát nem tekintünk sajátunknak, akkor az egyéni felelősségvállalás is háttérbe szorul, esetleg eltűnik.
Így alakulhatott ki az az általánosnak és mindennaposnak mondható attitűd, hogyha megbetegszünk, vagy testi tüneteink lesznek, azt el akarjuk tüntetni, a testünket meg akarjuk javítani, helyrehozni, szinte kizárólag erre a szemléletódra épül az egészségügyi apparátus. S ha valamilyen problémánk adódik, azonnal a megoldásokat keressük, egy kigondolt, vágyott állapotot szeretnénk elérni, vagy egy korábbi verziót visszaállítani.
„Point of no return”
Egy fizikai, kémiai vagy bármilyen folyamatban így hívják azt a pontot, ahonnan már nincs lehetőség a kiindulópontra való visszajutásra, amikor egy eseménysorozat visszafordíthatatlanná válik. Mindegyikünknek van ilyen tapasztalata akár a betegséglefolyás szakaszaiban, amikor már kénytelenek vagyunk „ágynak dőlni”, vagy foglalkozni egy adott problémával. A pilóták szintén „point of no return”-nek hívják azt a pontot, amikor a repülőgép tartályaiban már nem áll rendelkezésre elegendő üzemanyag, hogy a gép visszatérjen a felszállás helyszínére, tehát mindenképpen a kijelölt célállomáson, vagy alternatív leszállóhelyen kell leszállnia. „Nincs más hátra, mint előre!.„
A görög ’krízis” szó egyszerre jelent válságot és váltó-, fordulópontot is. Ha megbetegszünk, vagy nehézségeink támadnak, s ezeknek okát és megoldásának lehetőségeit önmagunkon kívülre helyezzük, „kiszervezzük”, hiába vagyunk körülvéve elméletek garmadával, a krízis válsággá válik. Lehet, hogy a kizárólagos kontroll bűvöletében élünk, elhisszük, hogy mindent „mi vonzunk be”, minden esemény origója mi vagyunk, de az is lehet, hogy a "minden úgy történik, ahogy lennie kell" illúziójába ringatjuk magunkat, feladva a felelősségválallás lehetőségeit. Íly módon értelmezve az önismeret – az eddig feltételezett ismereteink önmagunkról és a világ működéséről - károsak, hátráltatók, ezt akár spirituális bántalmazásnak is nevezhetnénk. Elkerülhetetlenül megtapasztaljuk azon események fájó élményét, ahol ezek a hiedelmek, ez az irányítási potenciál falakba ütközik, vagy egyszerűen nem működik. Eljuthat egy olyan pontra az életünk, ahonnan már nincs visszaút, nem sikerül újra képezni a korábbi állapotot, vagy elviselhetetlenné válik az adott helyzet.
Ha viszont feltételezzük, hogy a legtöbb nehézségünk, vagy akár testünk üzenetei azért jelentkeznek, mert rossz irányban tartjuk a figyelmünket, miért nem vetjük föl annak lehetőségét, hogy a velünk és a bennünk történő dolgok valamilyen módon összefüggenek? Mi van akkor, ha a krízishelyzeteink igazából a változtatás, a változás, az eddigiektől eltérő irány lehetőségét, vagy akár szükségességét jelzik? Azt a célt szolgálják, hogy egy „pálfordulással” figyelmünk fókuszát, látásmódunkat a minket körülvevő világ észlelése, megítélése és értékelése helyett befelé, önmagunk élményei, megéléseire helyezzük, akár egész sorsunkra és élettörténetünkre visszamenőleg. Ezt nevezhetjük radikális öngondoskodásnak, amikor minden testi- és életvezetési tünetet sajátunknak, hozzánk tartozónak tekintünk. Ha képessé válunk ráhangolódni belső világunkra, az érzéseinkre, az élményeinkre, elkezdjük felismerni saját működésmódjaink mintázatát, ismétlődését és azok következményeit, ez lehet megújhodásunk alfája és ómegája, gyógyulásunk és kiteljesedésünk bölcsője. Új értelmet nyer az önismeret fogalma: nem külső információk begyűjtését, elsajátítását, eszmék puffogtatását jelenti, hanem saját élményeink, érzéseink, „tartalmaink” tudatossá tételét és elfogadását. Ha képessé válunk erre, s a dolgainkat sajátunknak tekinteni, visszatérhetünk a bennünk lévő eredendő erőhöz, kompetenssé és erőssé válunk, saját tapasztalatot szerzünk arról, amit már az ókori bölcsek is felvésték Delphoi falára:
„Ismerd meg önmagadat és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog sorsod is. Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni sorsodat is.”
Tapasztald meg te is, mit jelent az önismeret a gyakorlatban, tedd tudatossá, hol szólnak rólad a tüneteid, éld át az önmagadból fakadó gyógyulás erejét a Gyógyító Pillanatok programjainak egyikén.
Egyéni konzultációs időpontot itt foglalhatsz! Szeretettel várlak!
Pataki Bea
Szomatodráma Központ gyógyító programok szervezése, szakmai koordinációja
szomatodráma szakember,
addiktológus természetgyógyász
+36-70-547-4007
info@gyogyitopillanatok.hu
www.gyogyitopillanatok.hu
Megtalálsz a Facebookon és az Instagramon
További írásokat itt olvashatsz
A képek forrása: kalomistabence.tumblr.com, pexel.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
