A megbocsátás (és elengedés) fetisizálást, mint fogalmat szeretett kolléga- és barátnőmtől, Oláh Kata pszichológustól hallottam először, talán Viktor E. Frankl nyomán.
Néhány éve látom megjelenni azt a trendet az egyéni és csoportos önismereti foglalkozásokon a résztvevők körében, miszerint a megbocsátás és az elengedés egy prekoncepcióvá, egy konkrét „terápiás” céllá válik.
Úgy tűnik, mintha ez lenne az a szükségszerű irány, ami elhozza, vagy legalábbis azt sugallja, hogy elhozhatja a sorsfordító változást az ember életében.
A segítő szakmában dolgozóknál, vagy önjelölt ezoterikus gyógyítók, önismereti guruk körében is teret nyert ez a szemlélet, leginkább kifejezetten spirituális kontextusban, "fölülről-lefelé" nyomatékkal, ööö természetesen tanító célzattal.
Sokszor hallottam arra példát, hogy valaki az evangéliumi iránymutatásokat is a megbocsátás-kényszerre kívánta rímeltetni: „hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is” (Máté 5:39).
A „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” (Qui te lapide, tu eum pane) mondás eredeti jelentése inkább talán arra utalt, hogy ne hagyjuk magunkat provokálni, ne kezdeményezzünk indokolatlanul összetűzést, Ne legyünk bosszúszomjasak, és nem azt, hogy mindent hagynunk kell, vagy fogszoítva el kell kerülnünk a konfliktusokat, majd pedig megigazulva és mosolyogva ellovagolni a naplementébe.
A hozzám fordulók általában valamilyen testi- és vagy életvezetési tünettel küszködnek, és arra keresik a választ, hogy vajon az hol szól róluk? Azaz – Dr. Buda László könyvének címét idézve – Mit üzen a testük?
A SzomatoDráma egy játékos, kreatív önismereti módszer, ahol az egyéni- és csoportos folyamatoknál hamar körvonalazódik, hogy legtöbbször a fájdalmas, elzárt érzéseink manifesztálódnak testi, vagy egyéb tünetekként. És tudattalanul irányítják testünk, szerveink vagy kapcsolataink, életünk működését.
Amikor ezek az érzések felszínre törnek (vagy legalábbis próbálnak) az lenne az igazán öngyógyító, ha ezeket képesek lennénk egyszerűen megengedni, hozzánk tartozónak megélni, és együtt érezni önmagunkkal. Erre ad lehetőséget és teret, erre „tanít” a SzomatoDráma, ebben kísérik klienseiket a képzett szomatodramatista szakemberek.
A fájdalmas és elzárt érzések pont azért lettek elzártak, mert fájnak. 😊(micsoda bölcsesség) Azért „söpörtük szőnyeg alá”, mert életünk egy adott pontján nem voltunk képesek, vagy nem volt lehetőségünk érezni azokat.
Esetleg nem észlelték, validálták veszteségeinket, hiányainkat, igényeinket a körülöttünk élők. Ez például gyermekkorban a legjobb családban is előfordult párszor. Ezért ezeket az érzéseket el kellett fojtanunk, vissza kellett szorítanunk, le kellett tagadnunk még önmagunk előtt is. Rosszabb esetben le kellett hasítanunk akár életvitelszerűen. Emiatt okozhatnak a sorsunkban „hosszmetszetben” krónikus tüneteket is. Hiszen, ha például gyermekként nem vették jó néven, ha dühösek voltunk (lásd dackorszak), azt mondták nem illik, nem tudtak vele mit kezdeni, egyszerűen unták, nem volt hozzánk türelmük, vagy megbüntettek érte; esetleg a szeretet megvonása, vagy csenddel verés volt a tét, akkor hamar megtanultuk a dühöt nem érezni. Tiltólistára került. A túlélésünk érdekében tehát a felháborodást, az egyet nem értést, a nemtetszést visszaszorítottuk, „jól kellett viselkednünk”, mert muszáj volt. És helyette mondjuk köhögni kezdtünk, vagy felment a lázunk, de lehet, hogy náthásak lettünk, vagy váratlanul tele lettünk kiütésekkel. Ha ezt éveken át kénytelenek voltunk sokáig „gyakorolni” és állandó munkamóddá tökéletesítettük tudattalanul, akkor ezeket az érzéseket a testünk felnőve szorongásként, gyomorfekélyként, magas vérnyomásként, vagy ízületi gyulladás, esetleg ekcéma képében tárolja és tükrözheti vissza.
Ez csak egy kitalált példa, minden egyezés a valósággal csak a véletlen műve. 😊Nagyon "lebutítva", elképesztően leegyszerűsítve így válnak az érzések évek alatt tünetekké, vagy életmintázatokká, akár az identitásunkká. Nem is tűnik fel sokáig, hogy mindig olyan munkahelyen, vagy párkapcsolatban találjuk magunkat, ahol szorongunk (azaz összehúzzuk magunkat), mert ez az ismerős „forgatókönyv”.
A megbocsátás többnyire akkor kerül szóba egy egyéni konzultáción, amikor az olyan élmények, mint például a veszteség, gyász, hiány, fájdalom, magány, düh, tehetetlenség, és így tovább nagyon is valóságosan, érvényesen, a maguk teljes pompájában megjelennek. De, aki érzi őket rögtön hozzá is teszi: én már megbocsátottam apámnak, anyámnak, tesómnak, páromnak. Azaz vissza próbálja szuszakolni ezeket az érzéseket oda, ahol eddig voltak: a hárítás, a tagadás peremén túlra.
Pedig ez a gyógyulás egy fontos momentuma lehetne: a testünk a maga bölcsességében elvégzi ürítő funkcióját, és „kilöki” a testi mesgyéről az ott tárolt információt vissza az eredeti szintjére: a szavak, érzések síkjára. Kihullanak a csontvázak a szekrényből.
Tegye fel a kezét, aki szíves örömest akarna most háromra dühösnek lenni, félni, elhagyatottságot érezni, vagy éppen kiszolgáltatottnak lenni? Na ugye.
Ha kicsit túltolom ezt a gondolatmenetet, akkor valljuk be, azért ebből a nézőpontból „egyszerűbb” megbetegedni, mantrázni, hogy "bocsássmegengeddel", "nyugodjmegmajdattólmegnyugszol", vagy abban elkényelmesedni, hogy csak a külső körülményeket, személyeket okoljuk.
Viszont, ha ezek a korábbi eltemetett, sokszor elfeledett élmények egy váratlan pillanatban felszínre törnek, akkor erre kiváló hely egy önismereti vagy terápiás folyamat. Ez az egyik legalkalmasabb védett, biztonságos tér, dedikáltan arra, hogy autentikusan zokogjunk, szétessünk,, kiabáljunk, vagy bűntudatmentesen végre kiadhassuk magunkból a felgyülemlett dolgokat.
A lehető leggyengédebb bánásmód önmagunkkal, és valóban gyógyító, ha teret adunk múltunk érzelmi hordalékának.
Átmenetileg hadd legyünk szomorúak, elkeseredettek, magányosak, tehetetlenek, ha ez van a szívünkben. Jó okkal érezzük azt, amit. Érzéseket senki nem talál ki csak úgy, a hecc kedvéért. (kivéve, ha szándékosan manipulál).
Az érzéseink mögött legtöbbször valós hiányok, mulasztások, traumák, akár elveszett, vagy elvesztegetett évek terhei rejtőzhetnek. Dr. Domján Misi barátom és kollégám mondatát idézem, aki zseniálisan fogalmazta meg egy közös előadásunk alkalmával, hogy mik a különböző tünetek mozgatórugói: ki nem mondott szavak, és el nem sírt könnyek hatása a testünkre.
Az önmagunkkal való együttérzés megtanulható. A plusz haszna még az is, hogy az érzelmi szobatisztaságban is fejlődni fogunk. Álmélkodva döbbenünk rá, hogy a mindennapokban képessé válunk elkerülni azt az igen frusztráló tűr-tűr-robban gázüzemű működést, ami meglehetősen gyakori. Jól ismerjük milyen az, mikor elég egy ártatlan szikra, egy autó, aki bevág elénk a lámpánál, a gyerek, aki még kétszer nyúz a gumicukorért, egy nyűgösebb anyós, egy alpáribb kommentelő, és máris kontrollálhatatlanul, méltatlanul vagy vállalhatatlanul ömlik ki belőlünk, ami ott van csak nagyon aránytalan dózisban.
Hányszor tépelődtünk már utólag és hiábavalóan azon, hogy épp a szeretteink aktiválták a gyújtózsinórt, akik a legfontosabbak számunkra?
A hiányok, érzelmi vagy egyéb veszteségek tudatosítását legtöbbször a traumafeldolgozás, azaz a fájdalmak organikus megjelenése követi. Amelyek a maguk természetességében, sokszor ijesztően elárasztó módon, elsöprő erővel futnak ki, majd csengenek le. Ha hagyjuk.
Önmagában a megbocsátás és elengedés egy fantasztikus dolog, ha ezt az előbb említett folyamatot „önműködően” követi.
Ám „mérgezővé válhat”, azaz árthat nekünk, ha azt a célt szolgálja, hogy letagadjuk, érvénytelenítsük mások vagy önmagunk érzéseit.
Ha gyorsan, siettetve, AKARATTAL, az okos fejünkkel tervezünk túljutni, vagy „jó szándékból” másokat erővel túllendíteni valamin. Ez kontraproduktív, és akadályozhatja a gyógyulást, még konzerválhatja is a nem kívánt állapotot. A tudatosság felszabadít!
Örömmel,
Bea
Pataki Bea
Szomatodráma Központ önismereti programok szervezése, szakmai koordinációja
A módszer hivatalos oktatója, SzomatoDráma szakember,
addiktológus természetgyógyász
közösségi addiktológiai konzulens
Ultarövid Terápiás konzulens
A Gyógyító Pillanatok © tulajdonosa
+36-70-547-4007
info@gyogyitopillanatok.hu
www.gyogyitopillanatok.hu
Megtalálsz a Facebookon és az Instagramon
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
